rengeteg hit
fekszik szétdobálva
magányos utcákon
szívek hervadnak
és vörös színt
adnak az alkonyatnak
mennyi könnyet sodor
a rohanó folyó
és mennyi
boldogságról álmodó
sötét tűzben égő
csillogó szem
és mindben egy-egy
síró üzenet
de a segítség
bekötött szemmel
fáradtan
részegen botorkál
és nem tud úrrá lenni
a végzeten
mit érzel?
fájdalmat?
hogy tenni
nem tudsz ellene
hiszen
sokkal gyengébb vagy
mint amilyennek
lenned kellene
hullik a földre
a fehér toll
és az angyalok szárnya
már nincs sehol
vércseppek temetik
az ártatlanságot
óvatosan kell
újraéleszteni
a Világot
!
2 hozzászólás
Ez most nekem egy PIRAMIS ódaként zeng és a “lehetőség meg ott hever az utcán..” szlogen ötvözeteként.
Ez a harmadik vers, amit Tőled olvasok – az előző kettő jobbak voltak- bár ez szubjektív és az én ízlésem vagy nyavalyám.
Szívesen olvasom a verseid!
Szép napokat kívánok!
Szervusz Zsolt!
Vannak versek, amik kerekebben, egészebben, kidolgozottabban születnek meg és vannak, amelyek nyersebbek, kicsit durvábbak és inkább a feltörő érzelmek dominálnak, mint a vers egyéb szabályai…
…és én ha egyszer leírtam egy verset, többé nem nyúlok hozzá, mert fontosnak tartom, hogy a születés pillanatát őrizzék meg.
Örülök neki, hogy találsz kedvedre való verseket az írásaim között.
Köszönöm! 🙂
Üdv: koma