Téli álmából bódulva ébredezik az avar
egy dolgos lombseprű még alvó faleveleket felkavar
Szuszognak a levelek, nyugtalanság van a vérben
felenged az öröm, az ősi testi vágy, mi fagyva volt a télben
Fellebben amott egy levél, langy fuvallattal táncol
e sudár, büszke fának dicső múltjáról szónokol
Azon a ragyogó színűn bársony arcodat látom
mindenem feladván csak ajkadra, szerelmedre vágyom
Beviszem az ágyamba, illatos párnám alá elrejtem
mezítelen testeddel jöjj, álmodj velem, Drága Kedvesem!
Párnám alatt
By Rumcájsz
2 hozzászólás
Szerintem ebben a versben érződik, hogy van ritmusa. Ha szótagok kicsit kötöttebb elrendezéssel lettek volna tartva, akkor ez egy remek klasszikus vers lenne. Szó se róla így is remek!
Ó, drága Barátom!
Köszönöm a hozzászólásod! Végre valaki "reám nyitotta az ajtót"! Ámbár bevallom, mostanság igencsak elhanyagoltam poétai hitvallásom, de ha ilyen jó barátokra lel az ember ezen oldalakon, szívesebben barangol a versek erdejében éjjel s nappal!
Megtisztelő látogatásod és barátságosan építő észrevételeidet köszönöm!
Tényleg! Iszol valamit ha már beugrottál hozzám? 🙂
Szép estét, szép őszt!
Üdvözlettel:
Rumcájsz