Parti fák az őszben

A rozsdabarna parti fák az őszben
a szélre ritkuló ruhájukat
vetik magányosan, de ismerősen
keresve járható egérutat
a tél elől, ha volna némi mód rá,
de hát a föld mohón ölelve mind,
azon mereng, hogyan tehetne jóvá
előre most megannyi néma kínt.

Hisz állni kell a fagy fogát keményen,
a jég az ágaik lehúzza majd,
a napsugár se éri át e télben,
mi lesz, ha majd a rügy netán kihajt,
mi lesz, ha majd az új tavasz lekési
a márciusra tett találkozót,
ki fogja zöld ruháik újra szőni,
vajon ki hallja majd amint susog?

Ti, rozsdabarna parti fák az őszben,
nyugodjatok meg, így ruhátlanul
se múlik álmotok, hisz ismerősen
karolnak ágatok, hiába hull
megannyi barnuló levél a szélben,
tavaszra új remény kereng megint,
amint az égi zsendülés merészen
e tájra rámosolygva széttekint.