Paul Boldt:Weichsel

Weichsel

Ein Thema: Weichsel; blutsüßes Erinnern!
Der Strom bei Kulm verwildert in dem Bett.
Ein Mädchen, läuft mein Segel aufs Parkett
Aus Wellen, glänzend, unabsehbar, zinnern.

In Obertertia. Julitage flammen,
Bis du den Leib in helle Wellen scharrst.
Die Otter floh; mein weißes Lachen barst
Zwischen den Weiden, wo die Strudel schwammen.

Russische Flöße in den Abend ragend.
Die fremden Weiber, die am Feuer sitzen,
Bewirten mich: Schnaps und gestohlener Speck.

Wir ankern und die Alten bleiben weg.
Die Völlerei. Aus grausamen Antlitzen
Blitzt unser Blick, ins Weiberlachen schlagend.

Paul Boldt
(1885-1921)

Visztula

Visztula: édes, örökmécs emlékem!
Az ár berontott ágyamba Kulmnál.
Bevitorlázott éltembe egy lány
Ragyogva, áttetsző hullám csipkében.

A július végi napok lángoltak,
A testem hűsítő hullámokba vont.
Menekült vidra, s én kacagtam ott,
A fűzfák közt, hol örvények forogtak.

Az orosz tutajok, est lett, kiálltak.
Az idegen nők, kik a tűznél ültek,
Elém tettek snapszot s elcsent szalonnát.

Kikötöttünk, s vének nem jöttek át.
Zabáltunk! S haragos tekintetünket
Szögeztük a gúnyos lánykacagásnak.

Szalki Bernáth Attila