Két kézzel fogtalak, mint a felhős naplementét
Festékes akartam lenni, beleolvadni a tekintetedbe
Az élet a szememben sosem lesz ilyen színű többé
Csillagtalan ég alatt szemed mutatta, létezik őszinteség
Egyszerre voltál az életet teremtő szenvedély:
A Férfi, és a melleim között nyugvó gyerek
Aki arra vár, valaki mentse meg
Ha engeded, én megteszem
S lehetnél te a hercegem.
Pirosra színeztem az arccsontjaimat
Csókjaid tették igazán különlegessé
Akkor a baldachinos rózsás ágyamban
Én voltam a hercegnő – tényleg csak rád vártam
Csókot adsz, s felébresztesz
Beszélsz hozzám, és én felébredek
Szívem dobban, vörösen izzik a sötétben a vérem
Ébredező ég alatt a piros textil csak hulladék.
Herceg voltál az ágyamban, és jól állt neked
Minden érintés és minden lélegzet
Mit együtt éltünk meg
Most helyetted az éjjelt simogatom
És várom, visszajössz, mint a Holdunk
Hogy feltöltse magát –
(lelkem az ágyamon)
Aztán ismét elhagyjon.
4 hozzászólás
Nagyon nagyon jó.Teljesen át tudtam élni és igen néha ilyen a szerelem valahol mindenki herceg és hercegnő avagy lovag vagy lovagina.Tetszett ismét
Szeretettel:Eszter
Kedves Eszter!
Köszönöm, hogy írtál, nagyon kedves vagy, és örülök, hogy tetszett, beleélted magad.
Kedves Dorothy!
Ezen a szerelmen nincs máz, mindent lerántottál róla, nem csak a piros textilt.
Ez így remek:
"És várom, visszajössz, mint a Holdunk
Hogy feltöltse magát –
(lelkem az ágyamon)
Aztán ismét elhagyjon."
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
Köszönöm szépen, hogy írtál, valahogy nekem is azok az utolsó sorok lettek a kedvenceim 🙂
Nagyon szépen megfogalmaztad, tetszik ez a lerántott textil 🙂
Dorka