Én lettem volna az első vigasz,
Adtam az ötletet, sokat, igaz
Nem fogadta meg senki őket,
Hol van a dicsőség, a becsület?
Én adtam mindig tiszteletet,
S vártam, érkezik –e majd szeretet,
De utálat jött, s gyűlölet,
a világtól minden elfeketedett.
Bátorítottam, és örültem a sikereknek,
Amikor a másik nyert, akkor főleg,
Előre engedtem magam elé őket,
Így kis időre lemaradtam, tényleg.
Közben dolgoztam sokat, tudtam
Az erős halad majd bátran,
Húztam a tempót, amíg bírtam,
Igyekezve, néha elbizonytalanodtam.
Azt mondják, legyek vidámabb,
De hogyan, ha mindenki letámad,
Sérteget, kiröhög, megaláz,
A bánatba mindig egy béklyó zár.
2 hozzászólás
Kedves Aphrodite!
Fájóan szép sorok!
Önzetlenül viselkedtél mások iránt…és mi jött…
sértegetés és és…
Hiszem,hogy találni fogsz megértö személyeket,
akik tisztelni fogják az önzetlenséget!
Gratulálok:sailor
Kedves Sailor!
Nagyon szépen köszönöm a véleményezést, én is remélem, hogy megértő és kedves személyeket fogok találni akik tisztelettudóak lesznek velem is.
Üdvözlettel:
Aphrodite