Uram! A leckét feladtad nekem.
Képességeim tudója, Te!
Mitől, hogy most csak könnyeim nyelem,
s nem kegyelmez megoldás ötlete?!
Mitől a dér szobáink falán?!
Ne mondd, hogy nálunk nincsen szeretet!
Mért ömlik víz, s nő sok penészvirág,
hol régen hő s vidámság élhetett?
Emlékeimben szép karácsonyok
mosolya fájón emészti szívem,
mitől a „nincs”, megvont alap jogok,
mi enyhít ez alázó helyzeten?
Félre ne értsd! Most nem panaszkodom!
Csupán talán szűkebb látóköröm:
Anyagba szállt tudatom okolom,
hogy megfogyott seregnyi örömöm…