Ó perzselően égető szerelem, szívemen tomboló érzelem,
virágszirom esőben lágy nedvéből kibukó harmatcseppeken
megcsillanó kéj, vágyam ölelésedben a szenvedő végzetem,
melynek hullámzó mámor-tengere beborítja sebzett szívemet.
A hamvas tél puha selymén, vakítóan fehér szikrázó éj-fény,
vad szerelmem zálogaként tekereg a tűnő láthatár peremén,
s oly szenvedélyt perzsel fel az égre, mely tüzessé festi kékjét.
s édesen karjaid közé bújva, szívem apró melegséget remél.
Ó perzselően égető szerelem! Óhajtalak! Lángod érintse testemet,
ne dobj a parázsló hamuba, bűnösként is adj még izzó meleget.
8 hozzászólás
Hát igen,
az igazi, az ilyen,
perzselően égető,
melege nem nélkülözhető…
Szépen leírtad,
Kedves gondolataidat!
Már ne is haragudj Kedves Sleepwell, de eddig erről az oldaladról nem is ismertelek:))
Egyszerűen lenyűgöztél, és nem tudom, de kívánom, hogy ez épp így is legyen Veled!
A legszebb szó ami ebben a versben van és nagyon ritka, mert keveset haználjuk, és ilyenkor kiderül mennyi gondolat van mögötte..
Óhajtalak!…
Gyönyörűt írtál, és szívemből gratulálok!
Teli szenvedéllyel, érzelemmel 🙂 Szép versike 🙂
Jaj de örülök, hogy tetszik…köszönöm szépen Dóra, Dini és Tamás, Sokat számít a véleményetek!:)
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz. Nagyon seznvedélyes, nagyon égető, nagyon szép:)
Nagyon jó, sleepwel, szépen foglaltad össze, jó a konklúziója, kerek, de befejezetlen, sodró alkotás.
Tetszett
aLéb
Kedves Colhicum és aLéb! Nagy öröm, hogy olvastok, s az még nagyobb, ha tetszik is!:) Köszönöm szépen:)
Kedves Sleepwell!
Versed nagyon jól tükrözi a szenvedélyes szerelmet, szép kifejezésekkel ábrázolod a szív lángolását.
Szeretettel: Rozália