Pillanat tükrében

Sötét színű felhőréteg homályosítja az eget,
S a mind erősebben fújó szél ablakot tépve tombol,
Keskeny réseken bekúszva ráz fel tűnő nyugalomból,
Ahogy jeges leheletével arcon vereget.

Halk dobolás töri meg a viszonylagos csendet,
Szívem ritmusát másolva az üvegen zörög,
Ahogy az apró vízcseppek talajt érnek rajta,
S kisvártatva már az ég is mennydörög.

Távolba néző tekintetemet áztatja,
A lassan csordogáló sok kis vonalszerű csepp,
Tested melegét még őrzi az ágy,
Hisz…, csak nemrég szállt a szobára csend.

Gyász leple burkolja lelkem minden részét,
S talán még könnyeznék is, ahogy most a kék ég…,
De a tudat, hogy nemsokára megint kisüt a nap
Lényemnek, mint koldusnak…, reménységmorzsákat ad.

S a fájdalmas hiány, a gonosz kárhozat
Csak rövid ideig birtokol… s vagyok áldozat,
de soká nem leszek…