Mámorosan szédülök a csóktól.
Mit csóktól? Csókok áradatától.
Égeti bőrömet ajkai forrósága.
Vérem lüktet szíve ritmusára.
Hozzám simul és élvezem.
Ez a pillanat a mindenem.
Amely oly sokáig tartott.
Mégis egy szemvillanásnak hatott.
Elmúlt ez a röpke idő.
Az érzés egyre erősödő.
Egyre jobban szeretem.
Egyre jobban kell, énnekem.
Mert égnek a csókok, amit adott.
Érzem, elengedni alig tudott.
Én nem is akartam volna.
De muszáj volt, hisz ez az életnek sorsa.
2 hozzászólás
uhh. Nagyon nagyon gyönyörű megfogalmazás. Ejj de láttam magam előtt…
Köszönöm, egy élmény volt!
Gyönyörűszép… Benne van a vas, lázas ölelés, és egy-egy nehéz, lemondó sóhaj is.
Legjobban ez a négy sor ragadott meg:
“Égeti bőrömet ajkai forrósága.
Vérem lüktet szíve ritmusára.
Hozzám simul és élvezem.
Ez a pillanat a mindenem.”
Ehelyett viszont: “Egyre jobban kell, énnekem.” én csak annyit írtam volna, hogy Egyre jobban kell nekem. Kicsit talán a ritmikája jobb lesz.
A lezárás nekem nem annyira tetszett, úgy tűnik, mintha nagyon is könnyen belenyugodnál a sorsba.
Az eleje viszont jó, magávalragadott.
Üdv
Zsázsa