Illatát ontja a mesés kikelet,
réges- régen elűzte már a hideget.
Pillangó lejti mámorban a táncát,
szél libbenti hímporos szoknyája ráncát.
Nemrég még múmiabáb, majd hernyó volt,
szolid, nem kérkedő és nem hivalkodó.
Gubót szőtte szorgosan. Szerettem őt,
sugározta magában az életerőt.
Aztán jött a tavasz, – hogy tollászkodott!
és egy csodaszép jövőről álmodozott.
Ontotta párja üde feromonját,
bódultan álmodta varázsos otthonát.
Nászukon én is ott voltam, mint vendég,
rózsaként virult az újdonsült feleség.
Históriát dalolt kint a fövenyen,
hogy mit hoz nekik a jövő, még rejtelem.
4 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szeretem a szonetteket, talán ezért is nagyon tetszik ez, a Pillangó násza. Ó a természet,
milyen okos, és szép mindig. Nagyon érdekesen írtad szép szavakkal írtad le a versed.
Szeretettel gratulálok a szép szonettedhez!
Kata
Kedves Kata! Köszönöm szépen az olvasást és dicsérő szavaid: Zsuzsa
Szeretettel gratulálok kedves Zsuzsa szép szonettedhez!
A természet csodálatos!
Szeretettel: Ica
Kedves Ica! Köszönöm szépen! Valóban csodálatos! 🙂