Tegnapok kószáló
öröme messze jár,
tarka lepkék táncát
őrzi még tán a nyár.
Elszálltak a napok,
hová lettek immár?
Csókszomjas ajakam
még mindig reád vár.
Jó lenne sétálni,
menni kéz a kézben,
egymásba hajolni,
égni szerelemben!
Szemem előtt kószán,
hajad selyme lebben…
Merengő mosollyal
emlékezem csendben.
2 hozzászólás
Nagyon kedves, emlékező, új-szépbe vágyódó vers. Szépsége a kifejezéseiben, megközelítéseiben, építésében és összhangjában rejlik nekem.
aLéb
Valóban kedves Aléb, az emlékezés néha vágyat csal belőlünk.
Köszönöm, hogy olvastad!
Üdv, Judit