Plamen Dojnov: A magyar lidérc

УНГАРСКИ КОМПЛЕКС

или какво видя съветският посланик Юрий Владимирович Андропов в Унгария през прозореца на 1956 година

През прозореца на посолството Негово Превъзходителство гледа
как се люлеят на лампите тайните полицаи:
до вчера на тъмно – сега светят.
Някакъв зъл и щастлив народ пее: Победа!
Кой беси нашите славни момчета?
Залостете вратите? Свържете се с Центъра!
Колко още свобода искат унгарците! Негодяи!

От светещите бесилки плъзва Нещо Невидимо и се свива
в сърцето на железния Юрий и съска:
– Дай ми този народ – като фойерверк кръвта му ще пръска!
Бавни надежди в реките му ще налея,
ще расте тишината в очите му, мечтата му ще е сива
като лицето на Владимир Илич в мавзолея…

Нека в сърцето ти мъст кълни!
Гледай бесилките вън и помни!

– Дай ми Чехия през 68-а година – синеока и руса, –
ще я науча как се обича смърт с човешко лице…
Може всички народи да мразят твоя народ – не ги пускай
и им сипвай в паничките кръвчица и млечице…

Нека в сърцето ти мъст кълни!
Гледай бесилките вън и помни!

Юрий храни Нещото, то лапа, расте в стръмен глад
като екватор около малкото му сърце и пее:
– Дай ми глезена на Рудолф Нуреев – ще лети сакат!
Дай ми оня българин – Марков, – ще му засея
бяло жило, заспало в острието на бавен чадър –
нека вдигне спокойната смърт нежна главица
и ще звънне пчелата на правдата – бърза сачма
в сърцето на ябълковата ни земя
и ще раснат дървета с корони и танкови гъсеници.

Нека в сърцето ти мъст кълни!
Гледай бесилките вън и помни!

Юрий напусна Унгария – с много памет
и с Нещо Невидимо, излюпено от нощните лампи,
то поглъщаше дезертьори и диверсанти,
смилаше капиталистически лами и далай лами…

И днес долу – в гроба на Юрий – нещо блести –
едно змиевидно сираче плаче: Бог да прости…
_________________________________________________________

A MAGYAR LIDÉRC

avagy mit látott Jurij Vlagyimirovics Andropov szovjet nagykövet Magyarországon 1956 ablakán át

Döbbenten látja Őexcellenciája a követség ablakain át,
lámpavasakon amott halott titkosrendőrök lengnek,
s bár tegnap nem – most ég rajtuk világ…
A felajzott, boldog tömeg dalol: Győztünk, vivát!
Derék fiainkat ki akasztja hát?
Kaput eltorlaszolni! Kapcsolják máris Moszkvát!
Mennyi szabadság kell még a magyaroknak?! Gazembereknek!

A fénylő bitófák felől betekergőzik Valami Láthatatlan
Jurij vasszívébe, és ott kígyóként sziszeg:
Ide nekem e népet! Tűzijátékom vérrel festi meg!
Hiú reményeit folyóiba kiöntöm,
hogy csend nőjön szemére, s mint Iljics arca a mauzóleumban,
az álma is oly sápatag, hamuszürke színt öltsön.

Forraljon bosszút, keményt szíved!
Bitókat láttál, soha ne feledd!

Ide Csehországot, azt a hatvannyolcast! Lehet bár kékszemű és szőke,
megtanítom néki, emberarcú halált hogy szeressen…
Ha minden más nép gyűlöli tiédet, te ne pártolj el tőle,
Tálacskáikba tejecskét, véreset töltsél menten…

Forraljon bosszút, keményt szíved!
Bitókat láttál, soha ne feledd!

Táplálja ezt a Valamit Jurij, annak éhe nő,
délkör-abroncsként szorul szívére, miközben fújja egyre:
Ide Nurejev röpködő bokáját, és sánta lesz ő!
A bolgár Markov fusson esernyő-fullánkhegybe,
emelje fel gyöngéd fejét a csendben osonó halál,
és mint sebes sörét, dongjon az igazság méhe
Földünk almát formázó szívének mélyén,
és falánk hernyó(talpa)k növekedjenek a fák lombszegélyén.

Forraljon bosszút, keményt szíved!
Bitókat láttál, soha ne feledd!

Távozván magyar földről Jurij sok emléket
elvitt, és még Valami Láthatatlant, mit sok éji lámpa
keltett ki, diverzánst, szökevényt hogy felzabálja,
hogy kapitalistákat, dalai lámákat bedarálja…

Ma Jurij sírjában holmi fény dereng itt lenn.
Kígyót formázva sír egy kis árva: bocsáss meg, Isten…
__________________________________________________________________
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2017. június 16.