Pocaktól az oltárig…ragrímekkel !

Volt egy gizda legény,
Magányos is szegény,
Alig – alig látszott,
Csak kabátja ha fázott.
Finnyás is volt, jócskán
Étel nem csúszott torkán,
Az anyját, megőrjítette,
Ha a tányért félre tette.
Az asszony imádkozott,
Az égnek siránkozott,
– Jöjjön mán egy lány elibe
– Ki belép az ő helyibe.
Eltűri a fia fura gyomrát,
Megtalálja bendője kulcsát.
Történt aztán a piacon,
Egy szokványos napon,
Egy rút lány előtte alkudozott,
Aztán a kofának panaszkodott.
– Furcsa embör az én apám,
– Elment az esze talán?
– Itt a halom a kosaramban,
– A mai menü az agyamban,
– de semmi nem köll neki,
– ő a régi kosztot kedveli.
Vigyor ült az asszony képire,
Ez a lány lesz fia kedvire,
Magához hamar meg is hívta,
Bár ezért szócsatáját vívta.
Dicsérte főztjét, mit nem látott,
Kérte hozzon kóstolót, fánkot.
Nem is főzött aznap fiának,
Üres gyomrot hagyva a lánynak.
Eljött az este, megjött a beste,
Hozott kóstolót, minden fődi jót.
A fiú, még nem látott ennyi étket,
Számára szokatlan illatot érzett.
Az első falat, széppé tette a lányt,
Megette a fánkot, a húst valahányt.
Kettős lagzi vót a faluban,
Anyja, és fia mán nem él egy odúban.
Az ura lett a násza, fia neje annak jánya
Ettek, még el nem tűnt a falú egész nyája.