Szorítja torkom, s te messze vagy,
véredig hatol, hogy létezem,
térdre esem, érzem, bennem vagy,
táncol arcomon a félelem.
Szilánkokra törik arcképed,
felmarkolom, s szívemre teszem,
most veszítettelek el téged,
lelkemet a pokolba vetem…
Pokolba megyek
By Andika
6 hozzászólás
Kedves Andika!
Tetszik a versed, bár nem éppen vidám… gondolj arra, hogy jön a tavasz!!!:)
Üdv: Borostyán
Utólag sok minden poénná alakul.
Remekül megfogalmaztad!
Gratula!
Szépet írtál, megint Andika!
De azért, ne menj a pokolba!… 🙂
Szia!
Jól visszaadod egy vita után a lélek háborgását.
Üdv.: Rozália
Ez nagyon szép. Andika. Ezért kellenek viták, veszekedések, hogy ilyen szép versek szülessenek belőlük.Üdv: C.
Nagyon jó a versed, Andika!
Mielőtt még a verset nem olvastam, csak a címét, arra akartalak kérni, ha visszajössz "onnan", föltétlenül számolj be rőla, milyen ott! – De a megjegyzést olvasva, látom, már nem aktuális a kérdés.
Viszont tényleg tetszik a versed.
Szeretettel: Kata