Felülkerült a büszkeség az észen,
vadul fröcsögve szórja szerteszét
a rút gorombaságait merészen,
feloldva benne gyáva jellemét.
Ki nem lakáj gyanánt lihegve nyelvel,
legott tapossa nercsujogta talp,
gyalázza átkozón, gonosz merénnyel
lefogja, kéjesen kacagva rajt’.
Hiába volna még ezernyi szólam,
a harci dalban egy marad csupán,
üvölti senkitől se nem zavartan
a csorda futva egy bolond után.
Ha majd a jégre érve észre térne,
vajon marad, ki vissza is vezesse?
4 hozzászólás
Kedves Imre,
hozod a tőled megszokott, színvolalas shakespeare-i formát, a tartalom pedig elgondolkodtató, és igazodik a jól választott címhez.
Az utolsó rímpár megállított, többször hangoztattam.
A ritmus tökéletes, hatod- és ötödfeles jambusok hullámzása, nagyon megy ez neked. 🙂
Míves szonett. Mindig örömmel olvaslak, könnyedén adod át a kötött verseket, fantáziád pedig határtalan. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm, kedves Kankalin.
Írogatok, mert jólesik.
Külön öröm számomra, hogy néhányótoknak még tetszik is. 🙂
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
Remek megállapítás:
“üvölti senkitől se nem zavartan
a csorda futva egy bolond után.”
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy versemnél időztél.
Barátsággal, Imre