Porból lettünk,
porrá leszünk,
talán bizony
mind elveszünk?
A jövő nagy
halálmadár,
sivataggá
válik a táj?
Évmilliók
szállnak tova,
s por, mi lészen
ember pora?
Elmondhatjuk
talán egyszer,
minden porszem
volt már ember?
Csillagpor lesz
a kozmoszban,
hol minden szem
a mennyben van?
Lészen porból
futóhomok,
vagy zsíros föld,
s benne magok?
Por lesz az új
élet pora,
eső mosta,
s élők hona?
Porból lettünk,
porrá leszünk,
létünk örök,
el nem veszünk.
Mert lelkeink
főnix-hamvak,
s idők szárnyán
úton vannak.
2 hozzászólás
Kedves alberth!
Azt hiszem, eddig ez a legoptimistább, legpozitívabb vers, amit ezzel a címmel olvastam: "Porból lettünk."
"Elmondhatjuk
talán egyszer,
minden porszem
volt már ember?" – jó kérdés. 🙂
Üdv: Laca
Igen, kedves Laca! Mondják az írások, hogy por és hamu vagyunk, meg hogy az ember a föld porából vétetett és oda is tér vissza. Érzésem szerint is szimbolikusan értendő mindez, ezért is a sok kérdőjel a versemben. Bár a testünk valóban visszatér a porba, de az ember nem csak test. Ám, amikor még nem porlad el a test akkor él, és semmi porszerű nincsen benne, sőt azért is tisztálkodik az ember, hogy lemossa a port magáról. Köszönöm az érdeklődést és hogy olvastál!
Üdvözlettel: alberth