magadról is ledobtad
a hétköznap nyűtt köntösét
egymás fényébe burkolódzva
nem láthat minket csak az ég
szemed selyemkékségébe nézve
enyém a széles végtelen
hangod barna bársonyán ringva
nem is kell több nekem
az ég az csak ki figyel látod
irigyli fényeinket
– pőrén ahogy az Isten
megteremtett minket –
6 hozzászólás
Ez jó! 🙂 Ha az első vsz. utolsó sorában a "nekem"-et kiegészítenéd "énnekem"-re, a ritmusa egy lélegzetnyivel jobb lenne, de ez csak egy csöpp ötlet. Tetszett nagyon a vers!
Üdv: Kalina
Köszönöm hogy olvastál, kedves Kalina.
Gyönyörű, finoman megbúvó erotika, lágy sorokban. Nem csak a test, de a két lélek és szív is benne van. 🙂
Gratulálok!
Szeretettel: pipacs
Drága Pipacs!
Örülök a véleményednek és köszönlek!
Nagyon szépen hoztad a hangulatot bennem, örömmel olvastam a versed.
aLéb
Én pedig ennek örülök nagyon 🙂
Köszönlek!