A felhők közé vörös tintával,
A föld alól írok.
Ide száműztek az istenverte gondok.
Csak rohanok, körbe nézni félek.
Már semmit sem értek,
Voltak álmaim, s mik maradtak nekem,
Az üres levegőbe markol mindkét kezem.
A felhők közé vörös tintával,
A föld alól írok.
Csak számolok, mennyi van még hátra.
Mennyit számít az élet?
Mennyire gondolom komolyan,
Hogy egyáltalán élek.
Vagy csak létezek?
Mint sokan mások,
Porszemként a levegőbe, szállok.
S egy meleg odúért kiáltok.
A felhők közé vörös tintával,
A föld alól írok.
Pedig nem kellene sok,
Csak néhány szalmaszál.
Hogy a boldogság,
Még valaha rám talál.
2 hozzászólás
A versed – bármilyen lehangoló a tartalma – nagyon jó. Nem is tudom, miért nem fedeznek fel Téged, hiszen tudsz jó verseket írni.
Az élet viszont ilyen. Az embert időnkén elhanyagolja, mégsem szabad fiatal létedre így feladni. Fogadj el tőlem, saját gondolataim közül kettőt:
*
"SZOMORÚSÁG
Ne mélyedj el a szomorúságban. Az élet szép.
Nézz körül, mert minden tavasszal kizöldül a rét,
virágok nyílnak a mezőn, a fákon madarak csivitelnek.
Emberek vesznek körül, akik szeretnek, ha Te is szereted őket!
Ne szomorkodj! Örülj az életnek!"
*
"ÖRÖM
Öröm tölt el azért, mert élek. Örülök az életnek.
Ezen gondolkodom. Ezért minden nap imádkozom.
Az élet szép lehet, ha én is úgy akarom."
*
Szeretettel: Kata
Szia!
Ezzel a verssel kapcsolatban írtam neked levelet, belsőt, és a megadott e-mail címekre is, kérlek, olvasd el, és válaszolj.
Köszi,
Poppy