Rainer Maria Rilke: Erinnerung / Emlékezés

Und du wartest erwartest das Eine,
das dein Leben unendlich vermehrt;
das Mächtige, Ungemeine,
das Erwachen der Steine,
Tiefen, dir zugekehrt.

Es dämmern im Bücherständer
die Bände in Gold und Braun;
und du denkst an durchfahrene Länder,
an Bilder, an die Gewänder
wiederverlorener Fraun.

Und da weißt du auf einmal: das war es.
Du erhebst dich und vor dir steht
eines vergangenen Jahres
Angst und Gestalt und Gebet.

És csak várod és várod az Egyet,
hogy élted végtelenné dúsul;
a hatalmast, a nagy kegyet,
hogy ébrednek a kövek,
s mélység feléd fordul.

Dereng, a könyveket nézed,
sok barna s arany kötet;
s felidézel sok bejárt vidéket,
képek sorát, öltözéket,
újra elvesztett nőket.

És hirtelen bevillan: hát ez volt.
Tápászkodsz, s ott magaslik a
hajdani évből halmozott
Félelem, forma, ima.

(fordította: Tauber Ferenc)