Fehér magányban kastély áll, fehér,
Borzongató a termek üressége.
Holt inda karmol kinn falmélyedésbe,
S hólepte út ki innen egy sem ér.
Fenn széles ég függ, mindent szürkítő.
A kastély villan. Falai hosszában
A vágy kúszik, keze bénára váltan…
Benn órák állnak: meghalt az idő.
(Fordította: Szöllősi Dávid)
2024. június 2.
_________________________
EIN WEIßES SCHLOß IN WEIßER EINSAMKEIT
Ein weißes Schloß in weißer Einsamkeit.
In blanken Sälen schleichen leise Schauer.
Todkrank krallt das Gerank sich an die Mauer,
und alle Wege weltwärts sind verschneit.
Darüber hängt der Himmel brach und breit.
Es blinkt das Schloß. Und längs den weißen Wänden
hilft sich die Sehnsucht fort mit irren Händen …
Die Uhren stehn im Schloß: es starb die Zeit.
1 hozzászólás
Kedves Dávid!
A kihalt kastély szomorú látványa tárul elénk.
“A vágy kúszik, keze bénára váltan?
Benn órák állnak: meghalt az idő.”
Nyilván egykoron tele volt élettel és reménnyel.
Szeretettel: Rita