Rainer Maria Rilke: Mariae Heimsuchung / Mária látogatóban

Noch erging sie’s leicht im Anbeginne,
doch im Steigen manchmal ward sie schon
ihres wunderbaren Leibes inne, –
und dann stand sie, atmend, auf den hohn

Judenbergen. Aber nicht das Land,
ihre Fülle war um sie gebreitet;
gehend fühlte sie: man überschreitet
nie die Größe, die sie jetzt empfand.

Und es drängte sie, die Hand zu legen
auf den andern Leib, der weiter war.
Und die Frauen schwankten sich entgegen
und berührten sich Gewand und Haar.

Jede, voll von ihrem Heiligtume,
schützte sich mit der Gevatterin.
Ach der Heiland in ihr war noch Blume,
doch den Täufer in dem Schoß der Muhme
riss die Freude schon zum Hüpfen hin.

zwischen dem 15. und 22.01.1912, Duino
Das Marien-Leben

Könnyű volt a járás, mikor kezdte,
de néha már az emelkedőt
csodálatos teste is jelezte, –
s elérte fújtatva a tetőt

Judeában. De nem a táj volt,
a saját teljessége terült szét;
érezte, mily erő vitte léptét,
nincs nagyobb, mint akit ő ápolt.

És vágyat érzett, hogy megérintse
az előbbre haladott anyát.
Az asszonyok – már billegve szinte –
tapogatták egymás hasát s haját.

Mindkét nő a kincse tudatában
rokonában védelmet talált.
Bimbó volt Megváltó az anyában,
Keresztelő meg – nénje hasában
örömében máris rúgkapált.

1912.01.15. és 01, 22. között, Duino
Mária élete

(fordította: Tauber Ferenc)