Rainer Maria Rilke: Traumgekrönt
– Teil 2, Träumen (I-XXVIII.)
XII
SCHON blinzt aus argzerfetztem Laken
der holde, keusche Götternacken
der früherwachenden Natur,
und nur in tiefentlegnen Talen
zeigt hinter violetten, kahlen
Gebüschen sich mit falschem Prahlen
des Winters weiße Sohlenspur.
Hin geh ich zwischen Weidenbäumen
an nassen Räderrinnensäumen
den Fahrweg, und der Wind ist mild.
Die Sonne prangt im Glast des Märzen
und zündet an im dunkeln Herzen
der Sehnsucht weiße Opferkerzen
vor meiner Hoffnung Gnadenbild.
Prag, März 1896
In: Erste Gedichte von Rainer Maria Rilke, Traumgekrönt, S. 71- 85, (S. 77)
Insel-Verlag, Leipzig, 1913 |
Rainer Maria Rilke: Álommal koronázva
– 2. rész, Álom (I-XXVIII.)
XII
KIMUTATJA foszló lepedő
természetnek korán ébredő,
isteni, szűzi tarkóját
és csak a völgy, a távol eső,
még kopasz, bokros, lila erdő
tárja fel huncutul dicsekvő
télnek fehér lába nyomát.
Fűzfák között lépdelek el én,
kerékcsapának nedves szélén,
kocsiúton érzek szellőt.
Nap ragyog, márciusi dísz van,
és sötét szívemben felcsillan
áldozati gyertya – vágy villan
reményem kegyképe előtt.
Prága, 1896. márciusa
In: Rainer Maria Rilke első versei, Álommal koronázva. 71-85. old. (77. old.),
Insel-Verlag, Leipzig, 1913
(fordította: Tauber Ferenc) |
2 hozzászólás
“Nap ragyog, márciusi dísz van,
és sötét szívemben felcsillan
áldozati gyertya ? vágy villan
reményem kegyképe előtt.”
Reményteljes, szép sorok.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm, Rita!