Rég volt…

Rég volt s mégis… épphogy csak megszülettem
mint apró, gyenge gyermek, készületlen
mindarra, ami várt itt. Mint álruhás
angyal, ki nem tudja, mi az árulás…

És megállíthatatlanul folyt kronosz.
Majd felfedeztem, hogy létezik gonosz,
mely belénk ivódik az anyatejjel,
és nem tudtam, mi ellene a fegyver.

Hisz kár tagadni: vétkeztünk mindnyájan.
Hányszor volt, hogy féltem s rosszat kívántam –
főleg önmagamnak. Nem voltam résen,
csak botladoztam annyi tévedésben.

Mi lehet gyógyír – kerestem, kutattam,
mint tudni vágyó, de sokszor tudatlan.
Miért mérgezi bűn a létünket
s ha büntet valaki, vajon mért büntet?

Netalán a semmi lenne a végcél?
Mi az, ami maradandóbb az ércnél?
Kérdések záporoztak bennem sorra.
Meg kellett tudnom, mi az ember sorsa…

Készületlen voltam arra, mi várt itt,
s tudtam: több létezik, mint ami látszik…
Rájöttem, hogy van egy felsőbb hatalom,
megszabadít és szeret, hogyha hagyom…

Betakargat s lakhatok rejtekében.
Vigyáz rám álmomban és vigyáz ébren.
Árnyékában van igazi oltalom,
hűs forrásánál szomjamat olthatom…

Gyógyír Ő minden fájdalomra, sebre.
S kiválasztott minket nem kevesebbre,
mint hogy hirdessük: dicsősége örök.
Általa nyílnak meg zárak, börtönök…

Ma már igen, ami régen talán volt.
Megtisztította a szívet s a távolt
közel hozta; és szétszakadt a kárpit…
Magához vonz minden élőt és bárkit…

Rég volt s mégis… épphogy csak megszülettem
mint apró, gyenge gyermek, készületlen
érkeztem, ámde mindazt megtanultam,
mi kell a jelenben s mi nem a múltban…