Csak, úgy, sétáltam, mint kinek semmi dolga,
de egy ablaknál megálltam, mintha apám nótája szólna,
egy elfelejtett dal, a távoli múlt egy eldugott zugából,
most szívembe kúszik,és vádol.
Régen jártam nála, nem kopogtattam meg magánya ajtaját,
pedig biztosan várta, hogy újra nyújtsa megfáradt karját
felém, hogy újra csillanjon az a fátylas mosoly megfakult szemén,
mikor testet, lelket öltöztet a remény.
Hűtlen gyermek, miért az idő keservét vádolod,
hanyag mivoltod helyett, miért a dolgok a fontosak
a szeretet helyett, hol foltozatlan emlékek rongyai lógnak,
és kiált a sebektől vérző múlt. Hol vagy!
Vége a dalnak, szememből könny csorog,
a jelen vádjait hordom vállamon, mi nehéz teher,
s igaz minden jel, mi figyelmeztet, menned kell,
hisz tudod, régen jártál már nála.
6 hozzászólás
Jaj Annyira szépen fogalmaztad meg az érzéseidet. Van így az ember. De menj és látogasd meg!
szeretettel-panka
Szia Panka!
Tudod, van, hogy több hónap is eltelik, hogy nem látogatom meg, bár nem lakik olyan messze, ez főleg nyáron van.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Nekem is pontosan az jutott eszembe, ami Pankának is… Sugárzik a versedből a szeretet és a megértés; nagyon szépen fogalmaztál!
Szeretettel: barackvirág
Kedves Barackvirág!
Igazán nagyon örülök, hogy olvastad.
Sokat jelent a véleményed.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
E versedre az illene ide a legjobban – pár keresetlen szó helyett, – hogy egy "érzést" másoljak ide, ha ilyent lehetne…
Vannak oly dolgok amelyeket, ha nem teszünk meg időben – annak azonnali pillanatában, soha többé nem jöhetnek vissza, már nem lesz rá lehetőségünk…
Édesapámra már rég nem lehetséges bekopogtatni…
Szerbusz: Rudy
Kedves Rudi!
Szerencsére én még jóvá tehetem és pótolhatom az elmulasztott látogatásokat.
Sajnálom, hogy te már nem teheted.
Apám már nyolcvan öt éves, és sajnos már öt éve egyedül van.
Telefonon sűrűn beszélünk, de az nem ugyan az.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: harcsa