Mint nyári eső, zúdul rám a reggel,
Nem kímél, eljön; a nap felkel,
Fénnyel tölti kiégett szemem,
Nem mozdulok, egy darabig még fekszem.
Elfáradtam a nagy pihenésben,
A nap démona már előttem áll, lesben,
Uszít, hogy "dologra, dologra!"
Csikorgva csattogja kegyetlen vasfoga.
Nyugodtan, fáradtan nézek szembe vele,
Megszoktam, így indul minden nap eleje.
Ő áll, de nem vár, elmegy mellettem,
Nem mozdulok, egy darabig még fekszem.
Telnek a percek, az órák,
S én dühösen nyomom le az órát.
Most már mindegy, úgyis elkéstem,
Nem mozdulok, egy darabig még fekszem.
4 hozzászólás
Tetszett! Néha én is így érzem a reggelt, bár sosem késem el. gratulálok versedhez!
Barátsággal Panka!
Köszönöm szépen. Ha minden jól megy, nemsokára jön a folytatása.
Tetszik!!! 🙂 🙂 🙂
Üdv: barackvirág
Jó a versed, érdeklődéssel olvastam. De irtelen arra gondoltam, hogy a vers címe inkább lehetne: A lusta. De ezt csak tréfának szántam.
A véletlenek közül bukkantam a versedre.
Üdvözlettel: Kata