Csak önző férfiösztön
ahogy minden éjjel
átgázolok naptól fogant
holdfény kerítésen és
magamra öntöm utak
letörölt kátrányfeketéjét.
Simulok kicsavart
fák sikolyához,
könnyeket találni nem félek,
csak számolom,
hajnali harmat mennyi
fut hiába arcomon.
Látszani, hogy hozzád
vagy magamhoz tartozom
visszacsobbanása
kavicsokat elnyelő
patak vizének.
Csak másolat a
reggeli horizont,
kifeszítve átlátszó
kötéllel.
Átnézem rajta önmagam.