ott áll még most is
az a régi fa
orromba csap néha
eső utáni illata
leveleiről csorgott lábaim elé
az ifjúság
csillagőrző cseppek alkottak
tükröt tartó pocsolyát
azok az ázott ágak
sok hűvösen sötétzöld levél
számtalan lehulló ezüst-könny
levelek között búsan zenél
ma is hallom
minden rezdülése elkísér
az a régi fa
örökké bennem él
2 hozzászólás
Nagyon tetszett a versed, kedves koma, nagyon jól fogalmaztad meg a mindannyiunkban ott élő érzést. Hadd ne magyarázzam, ma van a születésnapom.
aLéb
Szép napokat kívánok!
Szervusz aLéb!
Gratulálok!
Talán mi is egy-egy fa vagyunk….
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu