Neujahr
Die Glocke schlägt! Mit feierlichen Mienen,
geheimnisvoll, so kommt das neue Jahr herauf.
Bist du zur Freude mir, zum Leid erschienen?
O sag, was birgst du wohl in deinem Lauf?
Was trägst du denn in der verschlossenen Schale?
Ach, schließ sie auf doch einen Augenblick,
damit hinein ich seh mit einemmale,
ob du mir Leiden bringst, ob Fried und Glück.
Doch schweigend deutet es auf seinen Schleier,
der dicht verhüllt sein Angesicht;
es soll hier sagen: Nur die Hoffnung, sie ist euer,
drum hoffet frisch, doch fraget nicht!
__________________________________________
Újév
Harangütések!.. Ünnepélyességgel
jő most az Újév, hozva titkait.
Örömmel kínálsz, netán szenvedéssel?
Mit tartogatnak, ó, mondd, napjaid?
Lehunyt szemhéjad vajh’ minek a leple?
Egy pillanatra nyisd ki, ó, szemed,
hogy megláthassam hozományod benne:
a kínt, avagy a békét, örömet.
De ő csak hallgat, arcát fátyol rejti,
s mintha csak szólna imigyen:
Csak a remény tiétek… Lehet reménykedni,
sőt kell! De faggatózni – nem!
* * * * *
1 hozzászólás
Mivel lusta voltam utánanézni, és bedőltem konkurensem tévedésének,
ezért most korrigálni vagyok kénytelen az egész második versszakomat:
"Mit hordozol hát a letakart tálban?
Ó, pillanatra vedd le fedelét,
Hogy belenézve magam konstatáljam,
Mit rejt az: kínt vagy békét, szerencsét…"