Eltévedt szél simít
szép arcodon hazám,
beszökik őrbódék
kitörött ablakán.
Európa közel,
de mégis oly messze,
a sorompó nyitva,
hogy aki elvágyik
világnak eressze.
Rég eltévedt lovas
vágtat a hold alatt,
a remény ösvényén,
ami még megmaradt.
Előtte az álom,
mögötte a kétség,
és lassan elnyeli
a néma sötétség.
Lesz –e még majd áldás
Mária országán?
Sarjad rügyből virág
Duna-Tisza ágán?
Segítsd Szűz Mária
népünket egységre,
magyar a magyarral
kezet fogjon végre.
4 hozzászólás
Nagyon tetszik a versed. Nem értek a versekhez szakmai szempontból, csak azt tudom elmondani, milyen hatást tett rám, milyen érzéseket váltott ki belőlem. Engem megindított az a mély hazaszeretet, ami egyértelműen kicsendól a soraidból.
Jó vers, Santiago! Tetszett.
aLéb
Remekül megírt, szép vers. Csak gratulálhatok: C.
Köszönöm a hozzászólásaitokat!
Tisztelettel :santiago