Reinkarnáció – Ismét veled

Évezredeken zarándoklunk kitartón,
keresve célt, társat s életteret,
figyeltük egymást: bántón vagy összetartón,
s cseréltünk párszor jelmezt és nevet.

Némely útszakasz hiány-árnyékú dráma,
remény-görgető párás alkonyat,
máskor a gőg magas szikláján állva
lassan őrlőn porrá aszott a nap.

Ölve és megöletve váltottuk szerepünket,
tanítottál bölcsen, s én tanítottalak,
szülői érzés is lakta már szívünket,
függőn, hogy ki-ki mely szinten haladt.

Jelen utunkon csendben szembe jöttél,
gyengéd sugárral üzent nekem szemed,
mélyembe látóként mellém szegődtél,
mélyedbe látóként megyek veled.

Kölcsönös hitünk szívósan egybe fűz,
megbonthatatlan ősi egy-tudat,
és időtlen szenvedély e tűz,
mit el nem olt fogyatkozás, se pirkadat.