Rejtelmek ködén át jöttem, hogy lássam,
milyen titkokat rejteget az élet,
mi történik ha meglátom a véget,
s lelkem karmikus borzongásba ássam.
Ellovagolok az alkonyba néha,
magányost bolyongok külvárosokon,
néma köveken, kihalt sikátoron,
s egy matt ablak tükrén olykor meglátlak…
Érzem valaki figyel, valaki néz
és én csak a remegő távolt látom,
talán én vagyok túl a láthatáron,
túl az időn és túl sok-sok mély ponton,
jó volna valamit látni az ormon,
s megtudni ki figyel, ki az aki néz…
4 hozzászólás
Kedves András!
Elgondolkodtató írás…
Gratulálok hozzá!
Igen… sokszor jó lenne tudni, ki az, ki figyel "rejtelmek ködén át"!
Köszönöm szépen, kedves Dóra
András, szép tizenegyesekbe fegyelmezted a szonetted, a tercinákat (értem a logikáját, bár lehet, hogy félre EFF-FFE!) érdekes rímképletbe tetted. A versed üteme talán az, ami nekem itt leginkább hiányzott, és néhány rímpáron, úgy érzem, érdemes lenne csiszolni, de mind témájában, mind a választott forma tartásában jó, amit hoztál szerintem.
aLéb
Köszönöm aLéb, eléggé összecsapom mostanában a verseket, igaz…
Örültem, hogy itt jártál