Nézem, hogyan suhan el a part,
valaki halkan dúdol egy dalt,
a rejtett szomorúság dallamát.
Miért vagytok mind feketében,
miért szól ez az ének oly szépen,
és engem siratva halni lát?
Szabott időmnek most már vége,
belehalok a messzeségbe,
elrejtve a szomorúság dalát.
2 hozzászólás
Túlvilágian szép. Beleborzongtam.
Gratulálok!
Üdv.: Hópihe!
Kedves László!
A messzeség, a honvágy szomorú lehet.
Ezt az érzést örökítetted meg rövid versedben.
Az biztos, hogy én nem tudnám örökre itthagyni e hazát,
mert magyar szó nélkül élni nem lehet – legyen bárnilyen nehéz itt az élet.
A versed tetszett. Jó, hogy onnan is gondoltok ránk.
Üdvözlettel: Kata