Lopakodva oson előre a sors
Kegyetlen kacagása visszhangzik a ködben
S míg mögötte csaholnak a dögök
Veszettül egy hiéna röhög vérre éhesen
Relikviák csillannak a kelő napon fényesen
—
Lassul a végtelen tágulása
Vajúdik a múlt szűzen
Utódját királynak szüli
Álmokba merült titkok lázadása
Elevenen kiszáradt kútba temeti
Menetelnek éneklő hadak
Csatába vonulva harcra kész
A kétarcú fenevad előtt
Földig hajolva s áldva őt
Minden tisztaság odavész
Forróság égeti bőrüket
Lángol bennük a hitetlenség
Elveszett az életöröm
A mindenek feletti függetlenség
Eltipornak hazugot, igazt’
Életüket veszik
A bitón egy hajnalon
Lelküket a nagyúr elé teszik
—
Új világ született
Tisztára mosott fehér gyolcsba burkolták
Reménysugarak mutatják az utat
Mégis hazugok a papok nevét nem áldják
Titkolják az igazságra mutató ujjat
Sosem változik semmi, minden a régi marad
Relikviák őrzik a szorongó múltat[IG_KITOLT]
2 hozzászólás
Nagyon jó ez a versed is Kedves.
Csak gratulálni tudok.
Ölellek.B.
Tetszik az ismerős hangulatú mélabús versed.
Mennyire igazad van, mikor ezt írod:
“Sosem változik semmi, minden a régi marad
Relikviák őrzik a szorongó múltat ”
Szeretem olvasni a verseid, ne nem találok újakat!
Üdv. Kata