Körülpillantok, az őszi Nap
Fénye a fáknak palástot ad,
S én csak nézem, csodálom,
Gondjaim pihennek vállamon.
Mondanám, de a büszkeség
Béklyóba ver, nincs segítség!
Te utad, te harcod, csak a tiéd!
Álarc – mosolyom majd megvéd!
De bízni kell, míg van remény!
Nem adom fel, az nem lennék én.
Küzdök, míg lélegzetem el nem hal,
Jöhet bármilyen áttörhetetlen fal!
6 hozzászólás
A tőled már megszokott édesen komor hangulattal írtad 🙂 Gratulálok hozzá!
Köszönöm szépen! Ehhez értek…édesen komor…hmm..ezt még senki nem mondta. Tetszik…..köszönöm! 🙂
Üdv.:
Serafis
Így igaz, szép szavak Tőled!
d.p
Köszönöm szépen!
Most kicsit elveszett vagyok, és ez kihat az irományaimra is…de a remény él! 🙂 És hajt előre!
Üdv.:
Serafis
Egy igazi derűlátó szemlélet, még ha a válladon cipeled a gondokat, akkor is.
Tetszik a stílusod, jó volt olvasni a versed.
Szeretettel: Kata
Köszönöm szépen kedves Kata!
Azok a gondok már tovaröppentek, de mint ilyenek, jönnek helyettük mások.
Igyekszem feltölteni újabb irományokat, csak jelen pillanatban az idő az ami ellenem dolgozik. 🙂 De majd szakítok rá.
Tisztelettel:
Serafis