Sötétségbe borult az ég,
Megvilágítja az utca lámpája.
Csöndesek az utak is rég,
Nem jár rajta senki macskája.
Sötétség van a lelkemben is mélyen,
Egy apró szikra világítja meg csupán.
A remény szikrája ez, mely télen
Befűtötte apró szívem csúcsát.
A meleg átjárta a lelkemet,
Bemelegítette kihűlt szívemet.
De most, mint az eső egy őszi napon,
Kioltotta a szikra melegét nagyon.
A hideg átvette az uralmat,
Átjárta lelkemet, s ott ragadt.
Kihalt belőlem a remény szele,
Mely eddig fújdogált bennem.
Kicsi szívem kihűlt végleg,
Mely annyira szeret téged.
Úgy érezte, ő az első az Életedben,
De ez nem így van, rá kellett döbbennie.
Szeretném, ha szeretnél,
Amennyire szeretném,
Hogy én lehessek az egyetlen,
Kiért mindent félredobsz az Életben.
2 hozzászólás
Üdv!
Megtisztelő az elsőnek lenni. Különösen ebben az esetben. Kicsit dalszövegre emlékeztetett, ahogy olvastam, de ez nem baj, sőt. Zenészként egész kis dalt képzeltem erre a versre 🙂
Teljesen jó… nekem tetszik 😀
Sok sikert, csak így tovább!
Jox
Látom, hogy ez a vers korábban készült. Ha négyes szakaszokban kezdted el, nyugodtan átalakíthattad volna mindenütt négy soros szakaszosra.
Amennyiben ezt a mintát követed, akkor jó lenne, ha a sorok szótagszámát is számolnád. Különösen akkor van ennek jelentősége, amikor előkotorjuk a régebbi szerzeményeket.
Ilyenkor lehet szépíteni a rímeke, helyreigazítani a szótagszámokat. Aztán meg lehet őrizni az eredetieket és egy másik mappában az átalakított anyagodat is. Akkor aztán lemérheted magad is, mennyit fejlődtél néhány év alatt.
Jó témákat találsz verseidhez.
Szeretettel: Kata