Be messze vagy, ha nem vagy itt velem,
köröttem emléked árnyéka borong,
hiányod vakká karmolja szemem,
ébren is, alva is szétéget a gond!
Ám tövises, smaragdzöld utakon
húsom reszketteti az édes remény,
hogy rád lelek e baljós csillagon,
Földiekkel Játszó Égi Tünemény!
S megállok zengő küszöböd előtt,
míg ajtódat nyitod, megfogan csodánk,
ölelkezünk, mint régi szeretők,
hűvös magosból az ég csorog le ránk.
Ujjong bennünk, lüktet a boldog vér,
örök az élet, mégis véget ér.
4 hozzászólás
Jó itt elidőzni…
Kedves Klára!
Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv,
István
Apa!
Nagyon szeretem ezt a versedet! 🙂
Kedves Lili!
Én pedig büszke vagyok arra, hogy egy ilyen tüneményes kislányom van!