Reményvesztés

Eső hullik a hajamra, a földbe mosva a füstszagot.
Megtaláltam a halál kapuját, ahol belöknek majd és megfagyok.
Bár sötét van nálam és ismeretlen színek villannak bennem,
Egyedül már mozdulni sem tudok, csak érintésért kell továbbmennem.
Mi lesz, ha nem kapom meg a béke-adagom?
Nem félek már… csak a testem hever majd a betonon.
Hagyom, hogy kihúnyjon bennem a fény és nem hiszek már semmi csodában,
Az emberi szem csak egy tükröt ér lehúzott redőnyű hideg szobánkban.
Egyedül nem szabad látnom a lelkem,
Újra eggyé válnánk talán.
Kényszerzubbonyommal kezében előlépne a sikolyszagú gyilkos Magány.