Radiátor és víz,
igazán forró fém,
tűzhöz tüzet rendel,
lelked űz engem,
nem enged szerelmed.
Léghajó és ég,
te csak követsz még,
mint egy méh,
melyre rá léptem épp,
a lábammal, úgy üldöz,
az arcképed bennem bűnöz.
Végtelen létemen,
féktelen lélegzeted,
emléke emésztget.
Nem tudom feledni, mi köztünk történt.
Nem tudom feledni, hogy kitörtél.
Szoríthattalak volna jobban,
de így én rogytam a sarokba,
hol csak egy fal tartja egyben,
repedt kaviccsal megszórt lelkem.
Megreped egy szív,
épp törik egy váza ,
mi a szerelem virágát,
tartotta nálam.
Hiányodban virágként,
száradok porrá, darabokra.
5 hozzászólás
Érdekes a versed. Első olvasásra nem tetszett annyira, aztán visszatértem és most barátkozunk. Azt hiszem, kezdem érteni.
Hanga
Kedves Attila! Ez a vers gyönyörű!!!! Egyszerűen sokkot kaptam… nem találom a szavakat de úgy érzem, értelek. Fantasztikusak a képek, a lüktetése, a rímek, de legjobban a cím tetszik.Csak gratulálni tudok! Szeretettel: Andika
tűzhöz tűzet rendel,
lelked űz engem,
nem enged szerelmed.
***
Végtelen létemen,
féktelen lélegzeted,
emléke emésztget.
***
Hiányodban virágként,
száradok porrá, darabokra.
***
ezek a sorok tökéletesek!
Jó. Hatásos. Átérzi az olvasó is… (üdv.: Á.E.)
Kedves Attila!
Nem mindennapi, ahogyan írsz, de nagyon hatásos, érdekes és különleges. Nekem végig, minden sora és szava tetszik, de kiemelném, mint érdekességet:
"Szoríthattalak volna jobban,
de így én rogytam a sarokba,
hol csak egy fal tartja egyben,
repedt kaviccsal megszórt lelkem."
Továbbra is alkoss hasonló érdekes és jó verseket!
Üdvözlettel: Kata