Lassan, biztosan a szádhoz emeled,
Minden szívásnál jobban szereted.
Érzed, ahogy igét vés a tüdődbe:
-Szívem! Enyém vagy örökre!
Az övé vagy már egészen,
Hogy kilábalj: esély sincsen.
Ha vége, előveszel egy újabb szálat,
Nem is tudod mennyire szánlak!
A perc mikor először érezted,
Egy más irányba terelte az életed.
Imádod szállni látni a füstöt,
Ne végy mást a hulládnak: üstöt.
Megbabonáz a vöröslő cigarettavég,
Nem tudsz többé leállni: Kell még!
Minden szál az életed hosszát szegi,
A nikotin élvezetét tested remegi.
Már mindegy: kész vagy érte ölni,
Egy szál cigiért egy életet elvenni.
Nem ölsz meg mást, csak saját magad.
Az élet röpül, de a füst marad.
Ha egyszer itthagyod ezt a világot,
Azt is vele együtt kívánod.
Mikor elhozza az utolsó perced,
Akkor már késő lesz letenned.
1 hozzászólás
Nos a versednek jó a ritmusa, elrettentő a tartalma, bár most azthiszem aki olvassa és dohányzik, a fejéhez kap:)Na már megint:)Bizony sokmindent fognak erre a Bűzrúdra, pedig ezerszer ártalmasabb világban élünk, ahol vegyszer ittas gyümölcs, és urántól sugárzó arcokat látni.
Na de azért nekem nagyon tetszett, A 3-dik versszak utólsó sora kicsit kusza, de ne haragudj, hogy szóltam.
Szeretettel:Kriszti