Sötétség… Csend…
Sértő Kacaj
Valaki a távolban, hallod?
Latinul szaval,
Mellettem nesz… pazar
A sötét mindent betakar
(Villanás!)
Árnyékok futnak felém!
Késüket szúrják BELÉM!
megint csend…
Távol egy telefon cseng…
Most fény van felveszem
Gúnyos kacagás…
Rémülten leteszem
Körbe nézek röhögnek a falak
Egy olcsó keretbe festve
Utolsó sikolyom
S magamban rettegésem elnyomni nem tudom!
Rohanok, de az ajtók zárva…
Mellettem furcsa árnyék kúszik a falon
Centiről centire, érzem ahogy közeleg
Forró leheletét érzem a szívemen
A tébolyult bohóc hát megérkezett értem…
Gúnyosan kacag szinte könnye fakad
Élvezi ahogy remegek s félek
Emlékszel, suttogja…
Álmodban jövök érted…
8 hozzászólás
Kedves Londonman! Gratulálok a versedhez, szerintem nagyon jó. Többször olvastam, annyira "ülnek" a szavak, hogy én is szinte rettegtem. Fantasztikus, a vége pedig oldás helyett "őrjítő" bizonytalanság… Szívből gratulálok!
Igaz, hogy én nemigen kedvelem a szabadverseket, de amit Te írtál, nekem is nagyon tetsik. Érdekes, ahogyan megközelíted a félelmet- a rettegést… Szinte borzong a hátam, ahogyan olvasom. Jól sikerült a versed.
Szeretettel gratulálok: Kata
Nagyon szépen köszönöm az értékeléseket nagyon jól esnek!
Huh, de rossz álom ez… Nagyon jó a frappáns befejezés, még rátesz egy lapáttal.
Köszönöm a dicséretet, örülök, hogy erre járt!
Úgy érzem ezt a verset nekem találták ki.Beleborzongtam ebbe a versedbe.
Talán azért mert gyakran érzek így.Rettegés…
Remek vers Londonman!
Üdv:Léna
Úgy érzem ezt a verset nekem találták ki.Beleborzongtam ebbe a versedbe.
Talán azért mert gyakran érzek így.Rettegés…
Remek vers Londonman!
Üdv:Léna
Örülök, hogy tetszett 🙂