Füstszag volt és a betonon legyek.
Én jártam már csak a faluvégi házba
mikor anyám nem küldött. Megyek,
mondtam, s a vonaton megalázva
a kalauztól vettem egy jegyet
vissza Pestre, s oda Veresegyházra.
Végigzötyögtem azt az ötven percet
forró nyárban a vén műbőr ülésen.
Nem állítom, hogy minden perce tetszett
– ott volt először futó szédülésem –
de az út volt a cél, és az út volt a kezdet.
Kattogó kerékkel egy gyermek fülében
jövőt zenélt a vaskerék a sínhatárokon.
Váltóinál apró darabokra tört meg a ritmus,
és aztán vissza. Zenéjét ma is álmodom,
és hallom a féktuskók síró vasát, ha ott vagyunk.
A dízel dohog, a gőzöst nincs ma már okom
visszaidézni, csak a kis fatetős szélfogót.
Kicsit álldogáltam a vasútállomáson
hogy ismerős, ha jönne, ráköszönjek,
csak jó szavam volt nem volt semmi másom,
a déli fényben verebek pörögtek.
Csak álltam ott, ha bárki jönne, lásson,
ahogy vagyok, így, megfáradt, öregnek.
Az idő megállt, a madarak a porban
elhallgattak, s a fák között a szél sem
súgott múltat, jövőt, és én se voltam
már jelen, csak múlt, a sárga színű képen.
Állok a repedt betonperonon,
köröttem idő és pályatengerek,
emléktartozásom lassan lerovom,
a csoda elmaradt, hát hazamegyek.
19 hozzászólás
Nem maradt el a csoda! Nekem nagyon tetszett. Igazán megkapó a hangulata, gratulálok!
üdv, macs
Kösz, macs!
Örülök, hogy nem okoztam csalódást. 🙂
aLéb
Azannyamindenit de jókat írsz!
Szia Veronika!
Köszönöm az elismerő szavaidat, jól esett!
aLéb
Szerintem is nagyon jó lett, kiforrot, komoly érzelmekkel teli csoda:)
Grat!
Köszi, sleepwell, tudtam, hogy számíthatok rád!
aLéb
*kiforrott
Kedves aLéb!
Vannak csodák, amiket hiába várunk, de helyettük születnek olyanok, amelyekre nem is számítottunk…
Az, hogy Te ilyen verseket írsz, az maga a CSODA…
Többször is elolvastam…és…és…. nagyon gratulálok!!!!
Üdv: Gyömbér
Szia Gyömbér!
Minden csodához társak kellenek. Itt vagytok. Én köszönöm.
aLéb
Az a jó, ha egy versbe szinte bele lehet feledkezni. Többször elolvastam, s mindig felfedezek valami újat, valami csodát benne. Gratulálok, aLéb!
Köszönöm, Colhicum!
aLéb
Nagyon tetszik a versed!!!!
Kedves Rozália, köszönöm hogy itt jártál!
aLéb
Naggyon jóó! Hangulatos, merengő, de azért van lendülete. Üdv, Poppy
Köszi Poppy! ÉLmény olvasnom a véleményeidet!
aLéb
Nagyon tetszik, az utolsó vsz. különösen!
üdv:Roni
Szépek, egyszerűek és megkapóak a verseid. Jó olvasni téged.
Majka
Köszönöm majka. Én így érzem, ahogy leírom.
aLéb
Szia!
Nagyon-nagyon tetszett! Ahogy olvastam, úgy éreztem, mintha ott lennék, és a te szemeddel látnám. Először azt akartam mondani, hogy az utolsó versszak a legjobb, de még egyszer olvasva nem bírok dönteni! MInden szó tökéletesen a helyén van. Gratulálok!