Rezgések

Nincsenek közös emlékeink,
nem engedhettük meg magunknak,
és a tér, az idő mintha ellenünk lenne,
nem találunk közös megoldást benne.

Vagy mégis, mondd a vers mire való,
hisz van benne millió betű, ezernyi szó,
hogy elmondd, s én elmondjam, mi titok van,
kettőnkre tartozik, mégis kikívánkozik.

Mert azt tudnia kell mindenkinek,
amiről senki, semmit nem tudhat meg,
megtaláltuk a közös pontot, az emlékeket,
feladó, s címzett nélkül küldjük a leveleket.

Versek, takarnak, mint apró tüllfüggönyök,
a lelkünkkel látjuk, mi van a szavak mögött,
és éjjel, ha túlfeszítve kirúg magából az ágy,
pislafénynél vers születik és csitul a vágy.

Rezgünk, mint a lámpa, mely égne,
de nincs benne annyi erő, hogy legyen fénye,
s majd egyszer miután megszűnünk,
senki nem fogja tudni, ki az kit így szerettünk.