ricsaj az eső, és ricsaj a bánat
de néma minden, mikor kellene a támasz
így hát ágyba dőlök, de a párnában is megy a zene
fejemben az énekes én lennék-e?
ha elalszom, minden jó lenne
csak álmodni ne kellene
megfejteni próbálom a freudi technikával
de nem megyek többre, mint a matematikával
tanultam gyakorlati elméletet, meg elméletben gyakorlatot
kísérleteztem ezer életet magamon
ahogyan mondják – életen át tanulni
ezért próbálom életemet megírni
ha nem elég kortárs, befogadod
vagy én többet magamra nem fogadok
ha a városban olvasni látsz
ne hidd, hogy nem figyelek rád
hiszen minden pillanat egy vers
minden ember egy közé tett test-
lélek-búvárkodom
mindent, amire gondolok, leírhatom?
hogy többé ne legyen félreértés
hagyjuk el a művészieskedést
szexizmust a vasárnapi ebédre nem kérek
desszertként inkább most én beszélek
leteszek mindent, ha kéred
magamban is a kétségeket:
hogy egyben vagyok, mint az ég
csak néha eltűnik egy-egy rész
csillagokat takaró felhő, köd, vihar
az eső is csak múló ricsaj
ha elmegyek a következő villamossal
ott nem leszel rám váró csend
és én sem leszek feleslegesen futó szerelmesed