Robert Gernhardt: Vom Schönen, Guten, Wahren / A szépről, jóról, igazról

Das Schöne an Alten Meistern,
sind die vielen jungen Frauen.
Sie kommen in all ihrer Schönheit zuhauf,
um die Bilder der Alten zu schauen.

Das Gute an jungen Frauen,
ist ihr heißes Interesse fürs Alte.
Zumal wer selber altert, erhofft,
daß diese Glut niemals erkalte.

Das wahre Vermächtnis der Alten,
das sind all die jungen Frauen,
die sie als Jünglinge malten und die
nun junge Frauen beschauen.

Diese Alten liebten die Jungen.
Nun lieben die Jungen die Alten.
Ach mög ›diese Brück‹ zwischen Alt und Jung
noch all mein Leben lang halten.

A régi festőkben a szép:
a sok fiatal fehérnép.
És szépségük érkezik, csapatostul,
érdekli őket a sok régi kép.

Fiatal nőkben a jó, hogy
érzik: öregben rejtezik a varázs.
A korosodó meg csak drukkol,
sose hűljön ki ez a parázs.

Régiek igaz hagyatéka
szép fiatal nőket szemléz,
kit ifjoncként festettek meg, s kiket
most fiatal női szem néz.

Öreg szerette a fiatalt.
Most fiatal öreget szeret.
Agg s ifjú közt maradjon fenn ›e híd‹,
míg leélem életemet.

(fordította: Tauber Ferenc)