Rólunk a vers

Ha leírlak, te úgy is megteremtesz:
kulcs leszek néhány teremhez, vagy az arc,
az a másik – ott a homlokod mögött,
a tükröd, mit magadban eltakarsz.

Tárt kapu lesz bent a szemöldök íve,
két ablak a szem – íme az árny-alak;
a félelmed vagyok: vádló önmagad.
Gondolj végig, hogy szavamba zárjalak.

Hát éljen az, kinek már nincsen mersze;
légy' felfüggesztve, vessz belém! Rég' halott,
aki már egészen megértett engem.
Pusztulj te is, mint minden beavatott.

Nekem csak a teljes meztelenségben
lehet elégnem – tán' nincs szebb mágia.
Ki velem kezd, annak az első csóktól
a vajúdásig csapást kell vágnia.