A szívem mélyére láttam.
Cupido küldte féktelen
vágyak helyett csak éktelen
sebek, amiket találtam.
Vér és láng, könny és fájdalom!
Jaj! Csak ezek maradtak ott.
Magányos és elhagyatott,
mint omladozó, néma rom.
S már vicsorgott rám a halál,
mikor régi-új fényt talál-
tam ott, olthatatlan lángot.
Bár ezer darabra törött,
csalódások és tűz között,
Néhány hűséges barátot.
6 hozzászólás
Szerintem nem kéne elválasztani a szót, de ez csak egyéni vélemény.
Nekem az utolsó két versszak tetszik. Végre nem csak a szerelemről mesél valaki.
szia Anna!
igazából nekem tetszik így elválasztva, de máshogy egyébként sem tudtam volna megoldani se a rímet se a szótagszámot, pedig azt szigorúan veszik a szonetteknél… 🙂
köszi, hogy olvastad! 🙂
Én speciel bravúros megoldásnak találom azt az elválasztást. Érdekesebbé teszi ezt az amúgy is jó szonettet.
Köszi, kedves "törölt tag"! 🙂
Tetszik. Jó vers. Nagyon jó. Külcsín és belbecs összhangja.
(Megj.: érdekes dolog ez a szonett-írás. Korábban sose írtam ilyet. Aztán volt, mikor mindent így akartam írni. Később maradt a 14 sor meg a rímképlet, de a szótagszám teljesen felszabadult. Szóval játszottam a formával… Végülis egy kihívás, hogy 14 sorba sűrítsem be a mindanivalót, és hogy kerek is legyen, és adott a forma. Élvezetes költői mesterkedés. És van benne valami klasszikus esztétikai élmény pluszban…)
Szóval jó, üdv. Á.E.
Köszönöm, kedves Emil!
A szonettről alkotott véleményeddel pedig teljes mértékben egyet értek: "élvezetes költői mesterkedés."
üdv
Arnodre