Rózsaszín a szemüvegem,
most jártam az ügyeleten.
Arcom vidáman ragyogott,
azt hitték, hogy bolond vagyok!
Megszorítás a mi sorsunk,
súlyos kereszteket hordunk.
Ezer sebből vérzünk ma már,
nincs megváltás, csak a halál?
Elegem van, mit tehetek,
vettem egy szép szemüveget.
Így bajt sehol nem találok,
mindent rózsaszínben látok!
Lett követőm, több is az ám,
s kényszerzubbonyt húztak reám.
Elvették a szemüvegem,
így normális lettem…, igen!
Doktor úr, ha úgy gondolja,
nem teszem fel többé újra.
Sötét ókulárét veszek,
szenvedek és gyógyszert szedek…
3 hozzászólás
Kedves Albert!
Gratulálok remekbe szabott ironikus költeményedhez!
Üdv: Ria
Kedves Albert!
Ez tényleg ironikus, de valahogy szomorú is.Nincs rózsaszín szemüveg marad a gyógyszer.
Aktuális téma.
Barátsággal:Ági
Szia!
Tragikomikus versed nagyon is híven tükrözi a valóságot. Jaj annak, aki rózsaszín szemüveget mer viselni!
Szeretettel: Eszti