Hosszú percek múlanak,
harmatcseppek hullanak.
Csepp csepp után,
mélán, bután.
És én csak figyelem, hallgatom
a szélzúgást túl az ablakon.
A távolba merengek,
rózsaszirmok peregnek.
Színük fakult,
arcra borult.
És én csak figyelem, hallgatom,
Hogy jön az Ősz túl az ablakon.
Monoton, fájó hangok:
zúgó, síró harangok.
Csak konganak,
nem szólanak.
És én csak figyelem, hallgatom
a temetést túl az ablakon.
Valahavolt szerelmek
sírjaikból kikelnek.
Csókra várván,
némán, árván.
És én csak figyelem, hallgatom
a lelkeket túl az ablakon.
(2005. május 8.)
6 hozzászólás
Nagyon sok költői és emberi erény van ebben a versben kis hibák mellett.
Áron
Jó vers. Nekem az utolsó versszak tetszik a legjobban.
Utolsó versszak tényleg gyönyörű, értelmet nyer az egész. Tetszenek a képek, és a szavak, mind díszes-ékes, ettől olyan kellemes olvasni!
Nagyon jó lett. És, igen, egyetértek a többiekkel: az utolsó versszak a legjobb. 😉
Nagyon szép verset találtam itt, örülök, hogy elolvashattam, (még ha csak most, akkor is.) Tetszik, hogy ismételsz, és mégsem. És valóban az utolsó versszak lett a legszebb.
Wow!:)
Ez nagyon szép, kellemes vers, lágyan pergő és szomorú:)
Grat!:)