rozsda évek alatt
fény bújik meg
apró
csillanás-időm kivár
reméli még
ragyoghat újból
mint óvó-emésztő föld alól
felszínre került
régi ékszer a múltból
újra felloboghat
az a hideg láng
a melegség nélküli tűz
eléget
de soha nem táplál
káprázat csupán
mégis birtokolni kell
vakká tesz és lesújt
pedig azt hiszed felemel
rozsda éveim marnak tovább
porlik szűken mért időm
a muszáj-órák
szitálnak barnán és csendesen
lassan felemésztenek
elfecsérelt perceim
késő féken tartani
nem tudom újra élni
tartalommal megtölteni vétkeim
felfeslett már régen
drága időm szövete
maholnap szét is foszlik
a feledés rongyolja folyton
szaggatja a múlt szálait
javítani kellene már létem köpenyét
új szálakat kéne szőni
összefogni a széteső darabokat
hogy megélhessem létem kimért idejét
2 hozzászólás
Nagyszerű!Örvendtem az elhagyott pontozásnak.Többször is elolvastam a verset,s mindig találtam más értelmet.A szaggatástól függően leltem benne optimizmust,vagy pesszimizmust.Van benne néhány szép kép is.
Írhatnék bővebben is,de ha akarod-és megengeded-tehetem ezt a belső levelezésben is.
Üdvözlettel!
Szép napokat kívánok!
Szervusz gyogyo!
Örülök, hogy többszöri elolvasásra sarkalt a vers. Gyakran én is úgy vagyok, hogy csak írás után kezdem "megismerni" ami a szavak mögött van.
Természetesen örömmel veszem, ha hosszabban is írsz. Itt is megteheted, de akár a verselo59@gmail.com-ra is írhatsz.
Üdvözlettel: koma
Honlapom: http://www.verselo.gportal.hu